„Nem viszünk gázt, nem viszünk konzerveket. Csak vizet és bátorságot” – mondta Bence, amikor elindultak a Pilisbe.
Négy barát – Bence, Dóri, Ádám és Levente – háromnapos túlélőtúrát tervezett. Civil emberek voltak, irodai munkások, akik ki akartak szakadni az online világból.
Az első nap még nevetve gyalogoltak. A Pilis erdeje békés volt, a levelek alatt halk avarzaj. Este tüzet raktak, pálinkát kortyoltak, és úgy érezték, ők az újkori felfedezők.
A második napon minden megváltozott. Az eső előbb csepergett, majd zúdult. A tűz kialudt, a fák alól is víz csorgott. A hőmérséklet hirtelen 7 fok alá zuhant. A hangulat is.
– Most mit együnk? – kérdezte Dóri.
Bence előhúzott a hátizsákjából egy barna csomagot.
– Ez egy amerikai MRE. Katonai túlélőkaja.
– Komolyan? Mi jön még, éjjellátó szemüveg? – nevetett Ádám.
De amikor a melegítő tasak füstölni kezdett, és a chili bab illata betöltötte a levegőt, mindenki elhallgatott. A gőzben ott volt az élet – meleg, illatos, valóságos.
„Ez nem csak étel” – mondta Bence. – „Ez bizonyosság, hogy képes vagy gondoskodni magadról.”
Az este nevetéssel végződött. A harmadik nap reggelén Dóri ébredt elsőként. A napfény áttört a felhőkön, a gőzölgő föld illata keveredett a reggeli instant kávéval – az MRE újabb meglepetése volt.
Hazafelé menet Ádám csendben mondta:
– Most már értem, miért visznek ilyet a katonák. Nem azért, mert nem tudnak főzni. Hanem mert minden falatban ott a biztonság.
Bence csak elmosolyodott:
– És legközelebb mindenkinek legyen a táskájában egy MRE. Nem tudhatod, mikor jön el a vihar.